Bréééking:

Nők Lapja

Kicsi, nagy, öreg, fiatal - nincs olyan, aki ne ismerné, aki életében legalább egyszer ne fogta volna kezébe minden Nők lapját. A majd száz oldalra rúgó, szerdánként megjelenő hetilap múltja viszont már-már ködbe vész. Kevesen tudják, hogy a család szeretett lapjának debütáló száma 1949. október 20-án került az újságosbódék standjaira.A női témákat női szemmel bemutató látásmód annak is köszönhette sikerességét, hogy a megcélzott fogyasztók köre is igen széles társadalmi és korosztályi rétegből merített. A Nők Lapja elődjének számító „Asszonyok" című orgánumot a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége adta ki, melyet erősen befolyásolt az akkori pártpropaganda. Kezdetben a Nők Lapja sem tudott ...

Kicsi, nagy, öreg, fiatal – nincs olyan, aki ne ismerné, aki életében legalább egyszer ne fogta volna kezébe minden Nők lapját. A majd száz oldalra rúgó, szerdánként megjelenő hetilap múltja viszont már-már ködbe vész. Kevesen tudják, hogy a család szeretett lapjának debütáló száma 1949. október 20-án került az újságosbódék standjaira.

A női témákat női szemmel bemutató látásmód annak is köszönhette sikerességét, hogy a megcélzott fogyasztók köre is igen széles társadalmi és korosztályi rétegből merített. A Nők Lapja elődjének számító „Asszonyok” című orgánumot a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége adta ki, melyet erősen befolyásolt az akkori pártpropaganda. Kezdetben a Nők Lapja sem tudott szabadulni a nagy Szovjetunió elvárásaitól, ideálja a munkásnő volt, aki gyakran mosolygott vissza a címlapokról is. Hamarosan azonban pozitív változás állt be az újság életében, a tudósítások mellé a női divat is a lap hasábjaira lopta magát, olyan mellőzött művészek igényes munkáival egyetemben, mint Korniss Péter fotóművészé.

Nők Lapja

Nők Lapja

Mára nemcsak a design, a tartalom is a 21. század kihívásainak igyekszik megfelelni, miközben a lap munkatársai a tradicionális értékek megőrzésére is gondot fordítanak. Így a kulturális eseményeket népszerűsítő írások, szépirodalmi alkotások, mesék, keresztrejtvények, receptek mellett például a szépségápolási és pszichológiai témákat, tanácsokat is megtaláljuk a Nők Lapjában. A magazinnak is beillő hetilap sikerességét mi sem bizonyítja ékesebben, minthogy több mint 300 ezer példányt kapkodnak el belőle hetente. Így az újság a klasszikus női hetilapok vezetőjének számít. A VICO után ma a Sanoma Budapest Zrt. adja ki, az újság jelenlegi főszerkesztője Molnár Gabriella. A Nők Lapja márkanév alatt a rendszerváltást követően több sajtóorgánum is napvilágot látott. A Nők Lapja Évszakokat 2003. óta kereshetjük havi rendszerességgel az újságosoknál, a Nők Lapja Konyhát negyedévente, a Nők Lapja Esküvőt pedig évente egyszer. Illetve nem régóta az időszakos kiadványok sorát gazdagítja a Nők Lapja Ezotéria és a Nők Lapja Egészség is. Ma már bizonyos könyveket (pl.: Schaffer Erzsébet írásai) is a Nők Lapja neve fémjelez, valamint szintén a lap szervezésében kerül megrendezésre számos rendezvény, melyek közül legnagyobb sikernek a margitszigeti Nagyréten zajló Nők Lapja Családi Hétvége számít. A Nők Lapja internetes változata a népszerű nőklapjacafé.

Több internetes női forumról kierült, hogy az olvasók legalább 40%-a férfi. Ezzel persze semmi gond, én is csak kisgyermekként találtam furcsának, hogy a Nők Lapját forgatom, amit a szomszéd bácsi járatott, persze ő inkább a sörösüvegeket forgatta. Mókás volt, mert tudományos-fantasztikus újságokat is járatott, de az életvitele egy szegény egyedülálló 60-es évek eleji munkás élet mutatta (1989-ben). A jobb női magazinokat a mai napig is szivesen forgatják a férfiak, és nem csak a képeknél ragad le a figyelmük.

molnar-gabinok-lapjamolnar-gabriella-nok-lapja

Ezeket a cikkeket is ajánljuk:

További cikkeink...

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

  • kazincbarcika deickman

Neked mi a véleményed?

Az email címed nem publikus.Minden mezőt meg kell adni. *

*