A Játéknak Nincs Vége: Szórakozz Ma!

Miért zártak be a játéktermek Magyarországon?

A játéktermek bezárása 2012 októberében alapjában nem rengette meg őket üzemeltető vállalkozók életének jelentős részét. Aki addig is több lábon állt, az ezután is vígan élhetett, dolgozhatott Magyarországon (A Csodák Birodalmában, A Lehetőségek Országában).

Hatályos lett a játéktermeket, nyerőgépek üzemeltetését és az e-kaszinókat betiltó szabályozás, miután a szerencsejátékról szóló törvény módosítása megjelent a Magyar Közlönyben.

A betiltott nyerőgép iparágban eddig dolgozó kb. 40 ezer ember a munkanélküliek táborát bővítheti, szólt a sirám, a szám kissé túlzó, de mindenképpen drámaian magas. A gép karbantartó szerelők egy része biztos még mindig morcos, az ügyesebbje már régen elhelyezkedett azóta.

Az Online szerencsétlenség játék (rablás) azóta is maradt, az abból remélt 35 milliárd forint adó bevételt talán mégis megkapja a kormány. Mennyi!? Uram! Ez egy ekkora országban hogyan lehetséges?

“Az EUROMAT szerint a szerencsejáték törvény módosításával a magyar kormány nemcsak alkotmányos és európai uniós törvényeket hagyott figyelmen kívül, hanem az Európai Emberi Jogok Konvenciójának ide vonatkozó előírásait is. Az EUROMAT mellett az osztrák, a német, a holland és a szlovén tagszövetség külön is panasszal él az Európai Bizottságnál a módosítás miatt.”

egy sikeres szerencsejátékos

A helyes és jó erkölcsi alapokat nézve az alantas jogon nem kell meglepődni. Nézzük meg, hogy kik, akik vesztettek.

Egy szórakozási formát buktak a józan polgárok! Aki maga is dobott néhány érmét a vesztőgépekbe (sikerem emberként a kockázatokat józanul mérlegelve), egyáltalán nem a pénznyerés vágya miatt, szórakozni jött, és “belépőt” fizetett, és jól is érezte magát, és nem zavarta, hogy tízből egyszer “nyert”.
Az igényes kuncsaftoknak fentartott igényes klubok legtöbbje azóta is üresen kong, a dolgozóik és vendégeik nagy része örömmel járt oda, no ezek nem a fekete alvilág sötét barlangjai, gyakran előkelő sétálóutcákban voltak.

A nyertesek azok (kevesek), akik a nagy pofon által lejöttek a szerről, és azóta más egészségesebb és költséghatékonyabb kikapcsolódást találtak. A sportot ezúton ajánlanám én is mindenki figyelmébe! Inkább mint te legyél a füstös kocsmák réme!

2006-ban találkoztam először a fogadás üzlettel (sportfogadás online), megtapasztaltam lehetetlenre játszás néhány örömét (beletrafáltam), aztán megettem a fekete levest, és a 20 ezer forintból csinált 40 ezer forintot kettő nap alatt nullára vittem.

2008-ban egy román államporgárságú rendszergazdával ping-pongoztam, aki elég ravasz volt, de azt elmondta, hogy egy online kaszinó fő embere, és úgy van beállítva a rendszer, hogy a pénzek mindössze 33%-át forgatják vissza a nyereményekbe.

A későbbi években mindenki nagyon lelkes lett, sőt többen még az állásuk feladását is latolgatták a profi online póker karrier miatt. Legális lett számtalan “játékos” oldal, ami azóta is kiírthatatlan, tudat formáló.

Miért lettek betiltva a pénznyelő gépek itthon?

Beszéltek nemzetbiztonsági kockázatról, a szegények megóvásáról vagy más zölsdégről is. Feltehetőleg, és valójában is nagy volt a politikailag elfogult érdekeltség a piacvezető cégek között, őket kellett likvidálni.

Egy óriásplakát kampány is hozhatott volna ennyi valós társadalmi javulást. Pl. “Cigizz a barátaidtól is elbújva!” – gyerekeknek. “Bűzös szádra vágynak a macák.” – férfiaknak. “Minden rossz lány öngyilkos” – lányoknak.

A parasztvakítás folyik nap mint nap. A média, a dohányzás, az alkohol, a drogok, az erőszak, a fegyverkezés, a háborúk, vagy a végrehajtók szedik áldozataikat minden nap. Pusztán a szenvedély betegségek kezelése ennél jóval komplexebb, jogilag nyilván nem orvosolható.

Mikor érti meg a kritikus tömeg, hogy miről szólnak a dolgok valójában? Az lesz a nagy durranás, amikor eljön a felvilágosodás (tényleg).

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tésztafőző edény: melyik milyen?

Tésztafőző edény Alapvetően, klasszikusan a tészta főzéséhez, olyan edény kell, ami 5x-ös mennyiségű vizet elbír …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.