Alexandra könyvesbolt, könyváruház

Alexandra könyvesboltok (hol, milyen…)

Az egész országot lefedő, népszerű könyváruház-láncot, melyet kultúraközvetítő tevékenységéért 2006-ban Fehér Rózsa Díjjal, 2007-ben és a rákövetkező évben Superbrands-díjjal, valamint szintén 2008-ban az Oktatási és Kulturális Minisztérium kiváló könyvesboltnak járó Hermész díjával is kitüntettek, ma már senkinek sem kell bemutatni. Sokak számára az Alexandra könyvparadicsom jelenti a bevásárlóközpontokban ugyancsak megtalálható, konkurens Libri mellett az egyetlen alternatívát. (Igazi könyvmolyok talán az Írók Boltjáról is hallottak már…) Ami nem is csoda, lévén, hogy Magyarország 50 településén, köztük valamennyi megyeszékhelyen és nagyobb városainkban, összesen 87 üzletben várják, legtöbb helyen kényelmes olvasósarokkal, a bibliofil olvasókat. Mi több a könyvújdonságok mellett kínálatukban a legfrissebb cd, dvd újdonságok és a cd-romok is mindig megtalálhatók.

A teljes, részletes üzletlista elérhető itt, boltok címekkel nyitvatartással és telefonszámokkal: www.alexandra.hu.

A neves író, Márai Sándor óta nem titok, hogy aki a könyveket szereti, bizony a nemes nedűket sem veti meg. Erre építve az Alexandra is számos üzletében kínál nemes palackozott borokat vásárlói számára. Az Andrássy úti exkluzív üzletben pedig külön kávézó-étterem is a vendégek rendelkezésére áll, ha netán megéheznének a külföldi és magyar könyvek, szaklapok, újságok rengetegében.

A Károly körúton és a Nyugati téren található könyvesboltok a kultúrabarátok kedvencei, folyamatos rendezvényeikkel, könyvbemutatóikkal, programjaikkal. Többek közt Vámos Miklós, Esze Dóra és Tisza Kata is ezekben a létesítményekben beszélgetett írótársaival. A honi könyvújdonságok megjelenését író-olvasótalálkozók követik, melynek az Alexandra üzletei országszerte szintén szívesen adnak otthont.

A pesti Broadway, vagyis a Nagymező utca sarkán található könyvesboltban és a Nyugati téri Könyvesházban Alexandra Antikvárium is működik, ahol a ritkaságokra specializálódott műgyűjtők legnagyobb örömére kiemelt helyet kaptak a művészeti kiadványok is. Az üzlet specialitásaként működő Művészeti Galériában hazai és külföldi művészek egyedi grafikái is megvásárolhatók, ráadásul jóval barátibb áron, mint más aukciós házakban. A Bibliofil Szalonban pedig még becses dedikált kötetek és ugyancsak magas értéket képviselő, régi példányok is megtalálhatóak. Az interneten keresztül megrendelt könyvek átvételére is a Nagymező utca sarkán lévő üzletben nyílik lehetőségünk.

És amiért a kellemes környezeten és a vendégbarát kiszolgáláson túl is érdemes betérni az Alexandra könyváruház-lánc üzleteibe, azok a folyamatos akciók és kedvezmények. A 10%-os, állandó kedvezményre jogosító törzsvásárlói kártya mellett, mely a Hobbyművész boltokban is felhasználható (5%-os kedvezményre jogosít mind az általuk kínált termékek, mind az általuk rendezett tanfolyamok esetén), időről-időre tartanak 50-80%-os hihetetlen leértékeléseket is. Szeptember végéig most több mint 800 könyv közül válogathatunk ilyen kedvező áron az Alexandra Könyváruházakban, illetve a kényelmesebbek internetes rendeléseik során is részesülhetnek benne.

Akár vidéken, akár Pesten, mondjuk a nagyobb bevásárlóközpontok egyikében, akkor is érdemes felkeresni a helyben lévő könyváruházat, ha valami beszerezhetetlen könyvcsemegére fáj a fogunk, hisz a raktárkészleten nem lévő termékeket is néhány napon belül beszerzik kérésünkre!

Alexandra könyvesboltokat találunk az ország több pontján. Ezek a könyv árusító üzletek az átlagosnál jóval nagyobbak.

Országos média és könyvesbolti könyvajánlókkal egyaránt találkozhatunk.

Üzletek, könyvesboltok listája alább:
Nyitva és ebből következően zárva tartási idők vidéken is, kicsi boltok és nagy plázák sorban:

[Könyv] [CD, DVD] [Bor] a legtöbb helyen minden szolgáltatás elérhető, előjegyzések, klubtagság stb.

Budapest

* Alexandra Könyvesház – Párizsi Nagyáruház
Nyitva: H-V: 10-22

* 1075 Budapest, Károly körút 3/C
Nyitva: H-P: 9-21, Szo-V: 10-20

* Alexandra Könyvesház
1055 Budapest, Nyugati tér 7.
Nyitva: H-Szo: 10-22, V: 10-20

* Alexandra Könyváruház, Aréna Plaza
Nyitva: H-Szo: 10-21, V: 10-19

* Alexandra Könyváruház, Bartók-Ház
1114 Budapest, Bartók B. út 43-47.
Nyitva: H-Szo: 10-20, V: 10-18

* Alexandra Könyváruház, Csepel Plaza
Nyitva: H-P: 10-21, Szo: 9-20, V: 10-19

* Alexandra Könyváruház, Csillagvár
Nyitva: H-P: 9-20, Szo: 9-18, V: 9 -16

* Alexandra Könyváruház, Duna Plaza
Nyitva: H-Szo: 10-21, V: 10-19

* Alexandra Könyváruház, EuroCenter Óbuda
Nyitva: H-P: 10-21, Szo: 9-20, V: 10-19

* Alexandra Könyváruház, Lurdy Ház
Nyitva: H-Szo: 10-21, V: 10-20

* Alexandra Könyváruház, Mammut Bevásárlóközpont
Nyitva: H-Szo: 10-21, V: 10-20

* Alexandra Könyváruház, MOM Park
Nyitva: H-Szo: 10-21, V: 10-19

* Alexandra Könyváruház, Újhegy Bevásárlóudvar
Nyitva: H-P: 9-20, Szo-V: 9-18

* Alexandra Antikvárium
Nyitva: H-Sz: 10-21, V: 12-21

* Alexandra Könyvesbolt
2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 25.
Nyitva: H-P: 9-18, Szo: 9-13

* 7570 Barcs, Bajcsy-Zsilinszky u. 101/2.

* Alexandra Könyvesbolt, Balatonboglár Tesco
Nyitva: H-Szo: 9-20, V: 9-19

* Alexandra Könyvesbolt, Tesco Marina Center
8230 Balatonfüred, Széchenyi u. 55.

* 4100 Berettyóújfalu, Dózsa Gy. u. 14.
Nyitva: H-P: 9-18, Szo: 9-13

* Alexandra Könyváruház, Csaba Center
Nyitva: H-Szo: 9-20, V: 10-19

* Alexandra Könyvesbolt
5600 Békéscsaba, Andrássy út 32.

* Alexandra Könyvesbolt, Bonyhád Tesco

* 4024 Debrecen, Piac utca 34-36.
Nyitva: H-Szo: 9-20, V: 10-18

* Alexandra Könyváruház, Debrecen Plaza
Nyitva: H-P: 9-20, Szo: 9-21, V: 10-19

* Alexandra Könyvesbolt, Dombóvár Tesco

* Alexandra Könyváruház, Eger Skála
Nyitva: H-P: 10-19, Szo: 9-14

3300 Eger, Széchenyi út. 12.
Nyitva: H-P: 9-18, Szo: 9-13

* Alexandra Könyvesbolt, Esztergom Tesco

* Alexandra Könyvesbolt, Érd Tesco

* Alexandra Könyváruház, Győr Árkád
Nyitva: H-Szo: 9-20, V: 10-18

* Alexandra Könyváruház, Győr Plaza
Nyitva: H-P: 10-21, Szo: 9-20, V: 10-19

* Alexandra Könyvesbolt
9021 Győr, Baross G. u. 11-13.
H-P: 9-18, Szo: 9-13

* Alexandra Könyvesbolt, Gyula Tesco
Nyitva: H-Szo: 9-20, V: 9-19

* Alexandra Könyvesbolt, Hajdúszoboszló Tesco

3000 Hatvan, Kossuth tér 23.
H-P: 8-17, Szo: 8-12

* Alexandra Könyvesbolt, Hódmezővásárhely Tesco

* 6300 Kalocsa, Hunyadi u. 43.
Nyitva: H-P: 9-18, Szo: 9-13

* Alexandra Könyváruház, Kaposvár Plaza

* 7400 Kaposvár, Fő utca 22.

* Alexandra Könyváruház, Malom Központ
6000 Kecskemét, Korona u. 2..

* Alexandra Könyvesbolt
6000 Kecskemét, Szabadság tér 1
Nyitva: H-P: 9-18, Szo: 9-13

* Alexandra Könyvesbolt, Alphapark Keszthely
Nyitva: H-Sz: 9-20, V: 9-18

* Alexandra Könyvesbolt
8360 Keszthely, Bercsényi u. 65/A.
Nyitva: H-P: 9-19, Szo: 9-16, V: 9-13

* Alexandra Könyvesbolt
8360 Keszthely, Kossuth utca 5.
Nyitva: H-P: 9-18, Szo: 9-13

* 9730 Kőszeg, Fő tér 23.
Nyitva: H-Szo: 10-20, V: 10-16

* 8700 Marcali, Széchenyi u. 7-6.
Nyitva: H-P: 9-17, Szo: 9-13

* 3400 Mezőkövesd, Mátyás kir. u. 124.
Nyitva: H-P: 8.30-17.30, Szo: 8-12

* Alexandra Könyváruház, Miskolc Plaza

* Alexandra Könyvesbolt, Miskolc Tesco
Nyitva: H-P: 9-17, Szo: 9-13

* Alexandra Könyvesbolt, Mohács Tesco
Nyitva: H-szo: 9-20, V: 9-19

* 9200 Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 5.
Nyitva: H-P: 9-20, Szo: 9-17, V: 9-13

7500 Nagyatád, Korányi S. u. 23.
Nyitva: H-P.: 9.00-18.00, Szo: 9-13

* Alexandra Könyváruház, Kanizsa Plaza

* Alexandra Könyvesbolt, Nyír Plaza
Nyitva: H-P: 9:30-20, Szo: 9:30-21, V: 9:30-19

* 4400 Nyíregyháza, Bethlen G. út 2.

* 2840 Oroszlány, Fürst S. út 52/a.

* 7030 Paks, Kishegyi u. 48.

* 8500 Pápa, Kossuth L. u. 2-4.
Nyitva: H-P: 9-17, Szo: 8-12

* Alexandra Könyváruház, Árkád Pécs

* Alexandra Könyváruház, Pécs Plaza

* Alexandra Könyvesbolt 7621 Pécs, Széchenyi tér 1.

* Betűdzsungel Könyvesbolt
7621 Pécs, Király u. 7.
Nyitva: H-P: 9-18, Sz: 9-13

* 3100 Salgótarján, Mérleg u. 7.
Nyitva: H-P: 9-18, Szo: 9-13

* Alexandra Könyváruház, Fórum Üzletház
9600 Sárvár, Ady E. u. 1.
Nyitva: H-P: 9-18, Szo: 9-13

* 7800 Siklós, Felszabadulás út 23.

* Alexandra Könyváruház, Sopron Plaza

* Alexandra Könyvesbolt, Sopron Tesco

* Alexandra Könyvesbolt
9400 Sopron, Várkerület 104.
Nyitva: H-P: 9-18, Szo: 9-13

* 2440 Százhalombatta, Vörösmarty u. 2/A.

* Alexandra Könyváruház, Szeged Plaza

* Alexandra Könyvesbolt
6720 Szeged, Kárász u. 5.
Nyitva: H-P: 9-18, Szo: 9-13

* Alexandra Könyvesbolt, Napfény Park
6729 Szeged, Szabadkai u. 7.
Nyitva: H-Szo: 9-20, V: 9-19

* Alexandra Könyvesház
8000 Székesfehérvár, Koronázó tér 5.
Nyitva: H-P: 9-18, Szo: 9-13

* Alexandra Könyváruház, Alba Plaza

* 7100 Szekszárd, Garay tér 10.

7100 Szekszárd, Kölcsey ltp. 2.

* Alexandra Könyváruház, Szolnok Plaza

* Alexandra Könyvesbolt
5000 Szolnok, Ságvári utca 1.
Nyitva: H-P: 9-18, Szo: 9-13

* Alexandra Könyváruház, Savaria Plaza

* Alexandra Könyvesbolt
9700 Szombathely, Mártírok tere 1.

* 7090 Tamási, Garay u. 1.

* 2800 Tatabánya, Fő tér 10.
* 2800 Tatabánya, Fő tér 24/b.

* 3580 Tiszaújváros, Mátyás király út 13.

* Alexandra Könyváruház, Balaton Plaza Veszprém
* Alexandra Könyvesbolt
8200 Veszprém, Cserhát utca 7.

* Alexandra Könyváruház, Zala Plaza – Zalaegerszeg

Könyvesbolt lista 2012 és vélemények ITT/.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

Ezt mindenképpen olvasd el!

Camel Active márka, üzletek

Camel Active márka és üzleteik. A sportos eleganciára vágyó, igényes, ugyanakkor laza férfiakat ruházó új …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.