Amit nem mondanak el a futásról

A legjobb mozgásforma a futás, tartja a mondás, mivel olcsó, bárhol végezhető és semmilyen speciális tudással nem kell rendelkezni ahhoz, hogy képesek legyünk ezt a sportot végezni, illetve, egész testünket kordában tudjuk vele tartani, amellett, hogy szellemünket is erősíti.

Ugyan egy futócipő beszerzése nem olcsó, mégis hosszútávra tervezve anyagilag jobban megéri futni. A futócipő kiválasztásakor, az egyik legfontosabb tényező, hogy tisztában legyünk azzal, milyen a talpunk lenyomata, és annak meg megfelelő lenyomatú cipőt válasszunk, azért, hogy a bokánkat ne érhesse semmiféle sérülés.

Futóruházat beszerzését akkor érdemes tervezni, ha már jó ideje futunk. Futni ugyanis bármilyen ruhában lehetséges. Persze előnyösnek előnyösebb olyan ruha, amely nedvszívóbb és áramvonalasabb, de néhány órányi kocogáshoz egy melegítő is tökéletes.

A futás során, a folyamatosan súrlódó bőrfelületeken hólyagok, horzsolások jelenhetnek meg. Pamut elkerülésével ezek a sérülések könnyedén elkerülhetőek.

Futás előtt érdemes elvégezni a kis és a nagy dolgot egyaránt, ugyanis futás közben ez sok esetben lehetetlen. Nem mindig lehet találni nyilvános mosdót a futópályák környékén.

A futás következménye az izzadás, mely egy hosszabb táv esetén jelentős mértékű lehet. A savas verejték, nincs jó hatással a ruházatra, és a szaga pedig kellemetlen, ezért érdemes futást követően azonnal kimosni a futó ruházatot, így megkímélve azt.

Amikor már az életünk részévé válik a és mégis valami tényező közbe szól és le kell mondani a futásról, amikor egy betegség, vagy egy sérülés következik be, az egyik legnehezebb dolog a világon.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

Ezt mindenképpen olvasd el!

Nevessünk többet – őrizzük meg egészségünket!

Egészségi állapotunkat nevetéssel is javíthatjuk. Az egyszerű receptet azonban nem olyan egyszerű átültetni a gyakorlatba, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.