Árkád 2 Budapest

A 2013. március 20-án megnyitott, átadásra kerülő háromszintes Árkád 2-vel együtt az Árkád Budapest lett Magyarország legnagyobb alapterületű kiskereskedelmi komplexuma. Most örüljünk ennek a hírnek, vagy ne? Valószínűleg a sok „ráérős” ember felettébb örül ennek a hírnek, mert egy összességében 68.000 négyzetméteres alapterületű komplexumban tengetheti drága szabadidejét, költhetjük pénzünket.

Az Árkád 2 azonban, a nevével ellentétben nem egy különálló épület, inkább arról van szó, hogy hozzácsaptak 20 ezer négyzetméternyi bérbe adható területet a már meglévő 48 ezerhez keleti irányban, a Gyakorló köz felé. Alapvetően tehát az Árkád 2 nem lett egy nagy durranás, néhány üzlethelyiség költözött át a régi szárnyból, és találkozhatunk egy-két új márkával is, melyek eddig nem voltak.

A nyitás napján kb. 300-an tömörültek sorba, hogy bejussanak az új szárnyba, a legtöbben idősebbek, akik az Interspart keresték. Aztán megnyitották negyed 11-kor a kordonokat, az emberek közül a legelöl állók kissé kocogni kezdtek, de miután látták, hogy mások nem akarják megelőzi őket, belassultak. A látogatók az Árkád 2-ben új bérlőként most találkozhattak először a Van Graaf-fal, a iStyle-lal, a Bio hair szépségszalonnal, az UPC ügyfélszolgálattal, az emeleten pedig a Thomas Breitling férfi divatcéggel. Mindemellett a nyitás napján már látható volt az alsó szinten a megújult Interspar, Deichmann, Telenor, Vodafone, Party shop, a földszinten a NewYorker és a Marionnaud, valamint az első emeleten a látványában szintén megújult Játéksziget, Libri és Hervis. Sokan fantasztikus akciókra számíthattak, az iStyle zajos sikere borítékolható volt, máshol viszont nem álltak méteres sorok a kasszáknál. Kissé unalomba fulladt a dolog, ahogy azt egy-egy újságíró elcsípte a vásárlók beszélgetéseiből.

Az új bevásárlóközpont a későbbiekben is tartogat majd „meglepetéseket”, hiszen az Árkád 2-ben nyitja meg kapuit az amerikai Gap márkaüzlet, valamint a Starbucks kávézó és a Budapest Bank. Az Árkád megújulásának azonban még koránt sincs vége, hiszen őszre számos „új” márkával, koncepcióval gazdagodik a bevásárlóközpont, mint például a City Spar, a CCC cipő üzlet, az Optic World, a Bagatt cipő boutique vagy éppen az Adidas. De nagyobb üzlettel várja majd látogatóit a dm, a Rossmann, a Bortársaság, a Reno, a Butlers, valamint számos divatüzlet, így például a Heavy Tools és az x-class is.
Az új épületnek a dizájnja is más, nagyjából ez a kép tartalmazza az összes izgalmat ezzel kapcsolatban. És ezt fogják átültetni a régi szárny kinézetére is:

Elég tehát annyiban maradni, hogy valamivel több üzlet lett az Árkádban (alapterületben számolva sokkal, üzletek számában nem), és hogy még folyamatosan bővülni fognak idén a bérbe adott területek. De ennek nem érdemes túl sok időt szentelni kivéve, ha valakinek „sok szabadideje” van.

Az Arena kapott egy újabb kemény ellenfelet, vagy más történt? Mindenki látja, kiderítheti maga, ha igazán tudni akarja.

Elérhetőség a weben, minden adat és friss hírek, akciók és hírlevél: www.arkadbudapest.hu.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

Ezt mindenképpen olvasd el!

Józsefvárosi piac mint giga-bevásárlóközpont és nagyker bezárt

Alaposan megoszlanak a vélemények a nyolcadik kerületben fekvő Józsefvárosi piacról, a gigantikus bevásárlóközpontról, becenéven a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük