Cellulitisz, narancsbőr masszázs, krémek és titkok

Régen leginkább az idősebb korosztály és a túlsúllyal rendelkezőknél volt jelen a cellulitisz, de ma már fiatal vékony lányok combján, fenekén is megfigyelhető nyáron a strandokon húsz (20) éves kor alatt is. Mi ennek a lazaságnak az oka?

A cellulitisz hátterében a bőr és az izomzat közötti réteg kollagén- és elasztinszálai között felhalmozódott zsír, szövetek közötti folyadék, toxinok, és méreganyagok állnak. ezeknek a területeknek a vérellátása vérkeringése kisebb, így nehezebben tudják ezeket az anyagokat elszállítani az adott helyről.

A vér és nyirokkeringés fokozásával azonban igen látványos eredmény érhető el. A nyirokmasszázs során egy speciális krémet masszíroznak az érintett területbe, ez kb. 30 percig tart. Utána fóliába tekerik és meleg környezetben hagyják pihenni 30 percet, majd egy rövid frissítő masszázs következik.

masszázs

A kezelés előtt 2-3 órával már nem szabad enni! Sok folyadékot fogyasztani viszont kötelező!

A cellulitisz masszázs önmagában nem csodaszer. Ha szeretnénk jelentős és tartós eredményt elérni, akkor oda kell figyelni a megfelelő táplálkozásra és a folyadékfogyasztásra is! Együnk sok zöldséget és gyümölcsöt és a bőrünk egész biztosan meghálálja.

Te próbáltad már a cellulitisz masszázst? Mennyire volt hatékony?

A vér és nyirok keringés segítése, olajok felületi kezeléssel. Az árak természetesen nagyon változóak egy luxus hotel wellness részlege és egy olcsó vidéki szalonban. Köpölyözés felhúzza és kipukkasztja a zsírsejtet?

A nagy városokban mind elérhető ez az egyre népszerűbb ‘kellemetlen’ típus:
Győr, Budapest, Szeged, Sopron, Székesfehérvár, Miskolc, Debrecen, Pécs stb.
Győrben például: www.ligetmasszazs.hu/hu/Szolgaltatasok/, női masszőr nőknek, testtekercseléssel kedvező árakon.

Masszázs videó, gyógyító jellegű, fogyást segítő stb. a magyar turizmus műsorból:

A vélemények helyett megoldásokra van szükség, megmozgatni, egészségesebben táplálni magunkat egész életünk során, miközben sport és wellness masszázzsal is kényeztetjük testünk. Munka után vegyük fel a megérdemelt jutalmunk!

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

Ezt mindenképpen olvasd el!

Whitney Houston mini portré, fotók

Ki ne ismerné ezt a nevet? Teljes nevén Whitney Elizabeth Houston New Jersey államban, Newark …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.