Fogyatékossággal élők, társadalmi attitűd

A fogyatékossággal élőkkel szembeni társadalmi attitűd – Pozitív cselekvés, nem diszkrimináció

Véleményem, és több más e témakörrel foglalkozó szakember véleménye szerint a társadalom egészséges tagjai nem kezelik egyenrangúan a fogyatékos személyeket. Alacsonyabb rendűnek képzelik őket és lekezelően bánnak velük, vagy tudomást sem vesznek róluk. Nincs társadalmi összetartás. Megkülönböztetik a fogyatékos személyeket és kirekesztik a társadalmi életből, úgy mond „ ne legyenek szem előtt”. Megjelenik az integráció hiánya is.

tolószék

És mégis miért teszik ezt az egészséges emberek?! Hiszen a fogyatékos személyeket ugyanazok a jogok illetik meg, mint a társadalom többi tagját. Joguk van ugyanúgy élni, mint bárki másnak.

Sok ember fél a fogyatékos emberektől valószínű azért, mert téves dolgokat gondolnak róluk. Azt is feltételezhető, hogy esetleg a fogyatékosságot összekeverik az úgymond „elmebetegségekkel”.

Az emberek nem fogadják be a fogyatékossággal élőket, feltételezhető azért, mert keveset tudnak róluk. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a fogyatékos személyek sokáig elbújva éltek családjukban vagy intézményben. Régebben az intézmények teljesen izolált környezetben voltak megtalálhatók pl.: a város peremén; talán elmondható, hogy ez a helyzet mára megváltozott.

Minden embernek tanulnia kellene a fogyatékossággal élő személyekről. Lehet, hogy ezáltal „könnyebben” tudnának beintegrálódni a fogyatékos személyek az egészséges társadalomba. Mivel az emberek keveset tudnak a fogyatékossággal élőkről, félnek is tőlük. Mi úgy gondoljuk, hogy minden ember fél az ismeretlentől, ez szerintünk természetes. A problémát éppen az emberek maguk idézik elő. A legtöbb személy megbélyegzi, elutasítja, kirekeszti, és elzárkózik a fogyatékossággal élőktől. És miért teszik ezt?! Csak azért, mert nem ismerik őket. Amíg ezen a hozzáálláson nem változtatnak, nem is fogják megismerni őket.
És ne felejtsük el, hogy a fogyatékos embernek nem sajnálatra, hanem segítségre van szüksége.

A fogyatékossággal élő embereknek is joguk van dönteni saját életükről. Természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy sokszor van olyan helyzet, amikor segíteni kell a döntésben.

De valójában dönthetnek saját életükről? Ennél a kérdésnél idézzünk el egy kicsit, és vizsgáljuk meg közelebbről.
Vajon a fogyatékossággal élő személy családja, főleg édesanyja, hogyan is áll ehhez a kérdéshez. Vajon megfelelő döntési szabadságot ad gyermekének? Megengedi felnőtt korú gyermekének, hogy házasodjon? Sajnos a legtöbb fogyatékos személyt nevelő szülő a szexualitást, párkapcsolatot „tabuként” kezeli. Akkor mi is van azzal a kijelentéssel, hogy a fogyatékossággal élő embereknek is joguk van dönteni saját életükről?

A velük kapcsolatos döntéseket velük együtt kellene meghozni; meg kellene kérdezni véleményüket.

Oda kell figyelni arra, hogy milyen igényeik vannak, és az élet minden területét úgy kell alakítani, hogy a fogyatékossággal élőknek is jó legyen (NORMALIZÁCIÓ elve).

Elő kell segíteni, hogy fejlődni tudjanak. Lehetőség szerint a fejlődés célját a fogyatékos személlyel együtt döntsük el. Mérjük fel, hogy mit is szeret csinálni, mi is érdekli, majd játékos formában próbáljuk meg fejleszteni.

A számukra nyújtott szolgáltatásokat úgy kell megszervezni, hogy mindenki számára elérhető és jó legyen.
Hiszen joguk van ugyan úgy élni, mint bárki másnak. De sajnos nap mint nap tapasztaljuk, hogy nincsenek olyan lehetőségeik, mint a többi embernek. Nem kapnak elég segítséget, hogy önállóan tudjanak élni, tanulni és dolgozni.
Fontos, hogy a szülőket is felkészítsük arra, hogy „milyen is az élet”, ha fogyatékos gyermeket vagy már esetleg felnőttet nevelünk.

Sajnos kevés az olyan intézmény, ami a fogyatékossággal élők napközbeni ellátását biztosítja. Ezért az egyik szülőnek vagy hozzátartozónak kell otthon maradnia a fogyatékos gyermekével, így munkát sem tud vállalni. Ez a jövedelem sajnos kiesik a családi „kasszából”, és ezt a jövedelem kiesést a fogyatékos személy részére nyújtott támogatások összege sem pótolja.

Napjainkban az önálló élet legfontosabb alapfeltételei közé tartozik az iskolai végzettség és a munkavállalás is.
Felmérések szerint a fogyatékossággal élő személyek iskolai végzettsége alacsonyabb, mint az egészséges személyekké.
Sajnos nagyon sok iskola utasítja vissza a fogyatékos személyeket. Minden iskola azt mondja, hogy köszönöm szépen nem kérünk belőle. Ezáltal sajnos nem tudnak hozzájutni az integrált oktatáshoz, ezenkívül az iskolákban az akadálymentesítés sem megoldott. A speciális iskolákban is korlátozottak a szakmák száma.
Nagyon sok ember harcol azért, hogy minden iskolában tanulhassanak fogyatékos gyermekek. A pedagógusokkal is meg kellene tanítani olyan módszereket, amikkel hatékonyan és megfelelően tudják tanítani a fogyatékos gyermekeket.
Tehát a fogyatékossággal élőknek kevés lehetőségük van a tanulásra és ezért a munkavállalás is nehéz számukra. Ha rendelkeznek is szakmával, azoknak többségével nem tudnak elhelyezkedni a munkaerő piacon.

Pozitív cselekvés kell, nem diszkrimináció. A fogyatékossággal élőknek nem sajnálatra van szükségük, hanem segítségre.
Minden ember maga dönthet arról, hogy is vélekedik a fogyatékosságról. De ne feledkezzünk el arról, hogy életünk bármely pillanatában bekövetkezhet velünk is egy baleset. Ők nem tehetnek róla, hogy fogyatékossággal születtek. Ők csak szeretetre vágynak, nem elutasításra.
Végül egy idézettel szeretném zárni soraimat:

Kérlek fogadj el olyannak amilyen vagyok, s akkor egyre jobb leszek.” (Simon András)

Kapcsolódó téma: hu.wikipedia.org/wiki/Szoci%C3%A1lis_attit%C5%B1d.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

Ezt mindenképpen olvasd el!

Nőtt a gyermektelen nők száma, itt és errefelé

A statisztikák az egész ‘fejlett’ Európát a történelem süllyesztője felé viszik. Közben némi reménysugarat adnak …

1 hozzászólás

  1. simoncsikpéter

    szivesen megismerkednék veled mobil- 06204290157 . zsolti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük