Repülőgépvezetés kezdőknek

Aki egy igazán különleges élményre vágyik és nem „földhözragadt”, annak mindenképpen ki kell próbálni a repülést, legalább egy kis egymotoros géppel, de ha még többet szeretne, akár belekóstolhat a repülőgép vezetés élményébe is.

Ha már megszületett az elhatározás, hogy elhagyjuk a talajt, miért ne vezessük is magunk a gépet. Persze ez azért nem ilyen egyszerű, de vannak már olyan repülő iskolák, ahol be lehet fizetni akár egy próbavezetésre is.

Ha valaki komolyan gondolja és a pilóta jogosítványon töri a fejét, annak azért elég mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha akár egy kis egymotoros gépre is meg szeretné szerezni a pilótaengedélyt.

A FlyTeamnél sokkal kevesebb összegekért már ki lehet próbálni, hogy milyen is ha magunk vezetjük a gépet. Budapesten vagy Szegeden lehet jelentkezni repülőgép próbavezetésre, ahol egy rövid elméleti oktatás után, egy igazi repülési élmény következik és a végén még bizonyítványt is kapunk róla.

A teljes program időtartama kb. 1 óra az elmélettel együtt. Ha valaki beleszeret a dologba, akkor beiratkozhat egy tanfolyamra, amit rendszeresen indítanak.

A különböző repülési és tanfolyami lehetőségekről mindent megtudhatunk a weboldalukról, a www.flyteam.hu oldalról. Ha nem akarsz lemaradni egy hatalmas élményről, ne habozz és próbáld ki!

Pilóta képzés gondolatok: www.kul-tura.hu/marketing/madarszem. Tanulás kiegészítés kis elmélettel, lépések az úton.

Veronika

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

Ezt mindenképpen olvasd el!

Müller Péter: szeretet, szerelem, szeretkezésről

Amiről időről időre érdemes újra beszélni. Szeretetről, szerelemről, szeretkezésről. Ezért is került bele a karácsonyi …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.