Skolnyik Erika email SPAM levél kiszűrés

Milyen egy spam email, hogyan lehet kiszűrni őket?

Nem kell minden pénzkérő levelének átverésnek lennie, de SPAM, és valami sántít benne annak ellenére, hogy százezer ember hasonló helyzetben van nálunk, nem lát ki fejéből még itt a lehetőségek országában sem. A teljes telefonszám és a bankszámlaszám törölve lett.

Idézzük, a 2012. szeptember 22.-i levelét, amit mások például már májusban megkaptak ugyanígy:

Tisztelt Hölgyem, Uram!

Nem vagyunk kisebbség, nem vagyunk betegek, nincs szüksége a kislányomnak gyógyszerre, szervre, műtétre. Soha nem használtam semmilyen kérelmet, segélyt, támogatást, 18 éves korom óta dolgozom, tanulok, felneveltem 3 gyermeket.

De most az utcára kerülünk. Elvesztettük már mindenünket, lakást, autót, munkahelyet. Több száz pályázatot benyújtottunk, de nem kapunk munkát, még visszajelzést sem. Művelt, szorgos, dolgos emberek vagyunk, de számunkra nincs olyan fórum amely segítene minket, mi nem tartozunk sehova.
Mindent megpróbálunk, nem számít ha fizikai munka, nem szégyenkezünk semmilyen munka elvégzése miatt, csak amiatt, hogy nem tudunk megélhetést biztosítani a családunknak.

Nem tudom, hogy tudja-e valaki ebben az országban, hogy az olyan családok vannak a legnagyobb bajban mint mi, nincs hátterünk, nagyszülők, családi támogatás, nem vagyunk kisebbség, tanultunk, dolgoztunk, adóztunk, tisztességesen éltünk, műveltek vagyunk, a gyermekeink jól neveltek tisztelttudóak, okosak és éhesek. Otthonra, biztonságra vágynak ők is, de mi nem kapunk semmilyen segítséget, hiába fordultam bárhova, nem vagyunk jogosultak.

Tisztelettel kérem életemben először és utoljára, mert a héten kikerülünk az utcára, ne törölje ki ezt a levelet, próbáljanak segíteni valahogy. Nem hiszem el, hogy egy ilyen családnak az utcára kell kerülnie és nincs más kiút. Kell, hogy legyen összefogás, nem csak azokért akik a nyilvánosságot keresik, nem csak azokért akik soha nem dolgoztak és nem is akarnak tenni semmit. Mindig arra tanítottam a gyermekeimet, hogy tanuljanak, dolgozzanak, segítsenek másokat, adakozzanak, legyenek jó emberek, de most nem értik, hogy miért nincs számunkra lehetőség sem.

Kérem ha tudnak valamit tenni, segítsenek, már nem szégyen kérnem, mert nem hagyhatom a gyermekeimet az utcára menni, mindent meg kell próbálnom. Mellékelem az önéletrajzom, hogy lássák nem a butaságom miatt nem boldogulunk. Nagyon kérem tegyenek értünk valamit. Minden segítséget visszafizetünk, adunk, dolgozunk, mi nem adományt, csak segítséget kérünk.

Számlaszámunk: Szabóné Skolnyik Erika FHB Bank: 18100002-YYYYYYYY-XXXXXXXX telefonszámom: 06-30-814-XXXX
A kislányom egyik képét is csatolom, nem könnyeket akarok csalni a szemükbe, de látniuk kell, hogy ilyen családok, emberek is kerülnek nagyon nagy bajba, akkor is ha mindent megtesznek, van hogy az ajtók nem nyílnak ki, de nem engedhetem, hogy a büszkeségem legyen akadálya a gyermekeim biztonságának. Azt sajnálom igazán, hogy a nagy fiaimnak nem tudok mit mondani, hogyan magyarázzam el nekik annak az ellenkezőjét amire eddig tanítottam őket, hogyha mindent rendesen tesznek, tanulnak, becsületesek, segítenek másokon azt vissza fogják kapni. A legfájóbb az ő értetlenségük, hogy hogyan fordulhat ez elő velünk.
Tisztelettel köszönöm ha felfigyelnek ránk: Skolnyik Erika és családja

Mit gondoltok, mikor és kinek szoktatok adakozni?

Az egyik leggazdagabb településen kell lenni megoldásnak, ráadásul Budapest mellett vannak munka lehetőségek is.

Az adakozás jó, ahogy a háló érzése is csodás, szép eredményeket szül… Érdemes tanulmányozni és gyakorolni a kérdéskört, akinek ez még nem megy rutinszerűen (a fenti esettől teljesen függetlenül).

A csatolt önéletrajzból:
Önéletrajz

Személyes adatok:

Név: Skolnyik Erika
Születési hely, ido: Nyíregyháza, 1972.03.29.
Telefon:
E-mail:
Lakcím: 2083 Solymár Rákóczi utca 34.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

Ezt mindenképpen olvasd el!

Tésztafőző edény: melyik milyen?

Tésztafőző edény Alapvetően, klasszikusan a tészta főzéséhez, olyan edény kell, ami 5x-ös mennyiségű vizet elbír …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.