WorldVentures utazási klub és vállalkozás

A WorldVentures magyar csapatának honlapja rendkívüli módon szólítja meg a leendő munkatársakat és utazási érdeklődőket (2010 szeptembere óra Magyarországon hivatalosan is). Fontos tények, kérdések és vélemények az alábbi cikkben minden bekezdésben.

“Jómagam 1997-ben kerültem kapcsolatba az internetes utazás szervezéssel, külföldiek magyarországi segítésével, később szálláshely közvetítéssel foglalkoztam főállásban sok évig, és összességében több mint 11 évig az utazási és szállás vágyakból, nyaralásokból, hotel közvetítésből szereztem jövedelmet és szakmai tapasztalatokat.

Egy éve (2011. március) ismertem meg a magyarországi vezetők több tagját (akik korábbi MLM-es értékesítési hálózatokban is sikeresek voltak, aztán másikra váltottak), többen más MLM hálózatban, értékesítési cégben is aktívak párhuzamosan, pl. Organic Mission, függnek ettől a közösségi kereskedelmi formától. Egy olyan utazási csoport (vásárlói klub) létrehozásáról szól a WV, amelyben segítenek egymásnak elérni a közös és az egyéni célokat egyaránt, kecsegtető igények kielégítése a láthatáron. Az egymás közti kommunikáció interneten illetve, előadásokon zajlik.Volt aki pusztán interneten 500 fős csapatot épített (vadidegenekből), ami aztán összeomlott az üzleti szabályzat “titkai”, és az emberek lemorzsolódása miatt.

NEM csak azokat az elkeseredett embereket szólítják meg, hogy csatlakozzanak, akik óriási pénzügyi csapdában érzik magukat és azonnal cselekedni akarnak, hanem ez egy mai-modern MLM rendszerrel működő cég (bináris, jó százalékokat visszaosztó), szabadságot és pénzügyi függetlenséget időlegesen adni tudó vállalkozás, azt olykor elfelejtik megemlíteni, hogy ennek eléréséhez és működtetéséhez magunkon kell alakítani, változtatni, ez pedig talán a legnehezebb feladati közé tartozik, ha megnézzük életünk kis filmjét, az emberek 5%-a képes rá a statisztikák szerint.

Egy friss videó a cég egy vezetőjével (magyar feliratos): youtu.be/RUCJPyornJM. A kiváló marketinges motiváló ereje nagy, tényleg ért a dolgokhoz. Alap dolog, hogy valami mást kell csinálni, ha  más eredményt akarunk elérni, a kényelmi zónánkból és a gátló hiedelmeink köréből kilépni kemény meló (lásd. lottómilliomosok csúfos elszegényedési statisztikái). Marc Accetta talán több is mint színész, egyfajta példakép is sokaknak.

„Akárhogy is, ha itt vagy, akkor a mi célunk minden bizonnyal a te célod is: felmászni azon a létrán, ami kijuttat bennünket ebből a gödörből. „ Az alábbi idézet számomra azt sugallja, hogy ez a vállalkozás a naiv, valós kilátások nélküli csoportokban is hódít. Így kérdés számomra, hogy aki itt tevékenykedik, meddig bírja, illetve összhangban van-e vajon önmagával, valóban azt csinálja, amit ígérnek, amit szeret, vagy ez egy torz álomkép neki.

„Nálunk van a létra. Tudjuk, hogyan kell kimászni. Tervünk is van a szökéshez.” Ezeket a terveket nem részletezik és tapasztalataim szerint a szökés mások hátára ritkán megoldás, ahhoz, hogy életünkben értékes célt érjünk el erős hitre és alázatos munkára van szükségünk hosszútávon. A cég célja, hogy a világ legnagyobb és legismertebb utazási vállalatává váljon. A kiemelt luxus és álom utak piacán nem az olcsó kategóriát képviselik, viszont egyre teljesebb a szolgáltatás, egyre több az utazási célpont, és tényleg jó árú 3 csillagos szállodák is csatlakoztak a rendszerhez.

A célok, az utak tartalma kicsit sablonosnak és kohéziómentesnek tűnik. Idővel viszont bizonyára meglátszik majd sikerül-e elérni a dollármilliárdos óriásvállalattá válást, ahol a szorgos MLM tagok ténylegesen boldoggá és sikeressé válnak nagy százalékban.

Pozitív és negatív vélemények, tapasztalatok a WorldVentures-ről:
+ az USA-ban érthető okokból jól tud működni az ottani belső piacokon (elit kalandtúrák, vadászatok stb.).
+ A WorldVentures szép irodával és lelkes csapattal rendelkezik, ahol sokat lehet tanulni az önmegvalósításról és az MLM-ről, tapasztalt vezetők segítik az újakat, újonnan regisztráló, csatlakozó kezdőket.
– Magyarországon az ezer sebből vérző gazdaságból a külföldi utazások, nyaralások vagy álomutak továbbra is elvonják a tőkét.
– A kicsi belső piacunkon az utazási irodai dolgozók nagy része a minimálbér környékén keres,  vagy gyakori, hogy két középfokú nyelvvizsgával átlagban nettó 100-130 ezer Ft körül tud hazavinni egy tapasztalat értékesítő (luxus nyaralásokat értékesítve).
– MLM kritika, ami igaz, az igazán lesújtó: hu.wikipedia.org/wiki/A_multi-level_marketing_kritik%C3%A1ja.

+++ Egyre több utazási célpont, igazi álomút helyszín válik elérhetővé az olcsó repülőjegyek, transzfer és szállás árak miatt, ebben segít a WV (Rovia, whole saler utazási iroda, international tour operator) is: Dubai, Phuket (Thaiföld), Cyprus (Protaras, Ciprus), Zákynthos (Zante), Nuevo Vallarta, luxus hajóutak (Földközi tenger, karibi szigetvilág)…

Egyesült Államokon kívül Argentína, Aruba, Ausztrália, Ausztria, Bahama-szigetek, Brazília, Kanada, Karib-TENGER, Kina, Costa Rica, Egyiptom, Finnország, FRANCIAORSZÁG, Görögország, Magyarország (Abbazia Country Club – Nemesnép, Club Dobogomajor – Cserszegtomaj), India, OLASZORSZÁG, Kenya, Mexikó, Mexikó – öböl, Mexikó – Pacific Coast, Fülöp-szigetek, Portugalia,Sint Maarten / Saint Martin, SPANYOLORSZÁG, Svédország, Egyesült Királyság, Uruguay , Venezuela. Számtalan hotel lánc szálloda kínálata, amiiből adunk ízelítőt, 3-4-5 csillagos szállodák, álom-apartmanok és luxus üdülők sora akciós árakon…

Mire, hol nem jó a WorldVentures? Például el akarunk utazni Németországba, Regensburgból a Duna menti kerékpárúton haza indulunk egy 5-6 napos úton, akkor a privát apartmanok, magánszállás szobákat többnyire nem is kell előre foglalni, fizetni pedig végképp nem kell előre.

Kapcsolódó címkék...

Kapcsolódó címkék...

Ezt mindenképpen olvasd el!

Különleges cipők: a védelem mesterei

Nike :)- NEM! A munkaruházat és az extrém sportol területén találunk igazán különleges lábbeliket. Érdekes …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.